Örökbefogadás
Feltételeink

Örökbefogadóinkkal ajándékozási szerződést kötünk
…
A Megajándékozott nyilatkozik, hogy az ajándék (élő állat) tartására felkészült, továbbá, hogy az Ajándékozótól a tájékoztatást (folyamatban lévő kezelések, az állat táplálása, viselkedése, rossz szokásai stb.) megkapta.
4. A Megajándékozott tudomásul veszi, hogy az Ajándékozó a mai naptól (amely egyben az ajándék átadásának a napja) már nem felel az élő állat által másoknak vagy másokban (ember, állat, növény) okozott károkért.
5. A Megajándékozott tudomásul veszi, hogy az Ajándékozó az ajándék (élő állat) tartását bármikor, bárhol ellenőrizheti, az általa nem megfelelőnek minősített tartás esetén pedig visszakövetelheti azt ellenérték nyújtása nélkül.
6. A Felek megállapodnak abban, hogy a mai naptól számított 30 napon belül a Megajándékozott kérésére az Ajándékozó az ajándékot (élő állatot) visszaveszi, de erre az esetre semmiféle megtérítési (költségfizetési) igényt a Felek egymással szemben nem támaszthatnak. Bármilyen 30 napon túl felmerülő probléma esetén az Ajándékozó tudta nélkül harmadik személynek át nem adhatja.
7. (Csak kutyánál hatályos:) A Megajándékozott kijelenti, hogy az ajándékot huzamosabb időre nem köti meg (max. 1 óra/nap) és hosszabb időre nem hagyja magára (lakásban: max. 12 óra/nap; kertben: max. 24 óra/nap).
8. (Csak macskánál hatályos:) A Megajándékozott kijelenti,hogy az ajándékot huzamosabb ideig nem zárja be kennel, ketrec, mellékhelyiség stb. területre (kennelnél max. 10 óra/nap, egyéb esetben max. 1 óra/nap).
9. Különös felelősség: a Megajándékozott nyilatkozik, hogy az ajándék (élő állat) biológiai
sajátosságait ismeri, életkörülményeit biztosítani tudja, tartását az állatvédelmi törvényben rögzített jó gazda gondosságának szabályai szerint látja el.
9/A. Közelebbről: a Megajándékozott kötelezi magát arra, hogy az ajándék (élő állat) egyedi igényeit kielégíti (pl. séták, futtatás, mászás), továbbá, hogy az élő állatot a fizikai vagy mentális képességeit meghaladó erőkifejtésre, gyakorlatra nem kényszeríti.
9/B. Közelebbről: a Megajándékozott kötelezi magát arra, hogy az ajándéknak (élő állat) napi
rendszerességgel ad ivóvizet, egészséges és elégséges élelmet; továbbá, hogy az élő állat alvóhelyéről és télen a meleg, nyáron a hűvös búvóhelyéről gondoskodik; ezen felül az egészségügyi rendellenességeit (betegség, sérülés, időskori állapotromlás stb.) állatorvossal kezelteti, oltásait rendben beadatja.
9/C. Közelebbről: a Megajándékozott kötelezi magát arra, hogy az ajándéknak (élő állat) szándékosan sem testi, sem lelki sérülést nem okoz, és ésszerű keretek között igyekszik őt megóvni minden veszélytől (pl. gépjárműforgalom, szomszédok, természeti környezet veszélyei: vadászok, kullancsok stb.).
10. A Megajándékozott köteles az ajándék (élő állat: kutya, macska vagy vadászgörény) ivartalanítását az állat 0,5 – 1 éves kora között elvégeztetni, ha ezt a kezelő állatorvos is indokoltnak látja. Amennyiben ezt nem végzik el időben és nem kívánt szaporulat születik, tudomásul veszi, hogy az Ajándékozó az ajándékot a szaporulattal együtt jogosult visszakövetelni ellenérték nyújtása nélkül.
11. A Megajándékozott az ajándékon (élő állat) eutanáziát nem hajthat végre, kivéve, ha azt
állatorvos indokoltnak látja, és mindenről állatorvosi jegyzőkönyv készül.